2010 szeptember 6. | Szerző: Beccy |

 A sztori végül is az volt, hogy a főnök meglebegtette, hogy ha akarunk, dolgozhatunk egy évig külföldön, az anyacégnél vagy leányvállalatainál. Edinburghban van az egyik. Lecsaptam rá…

A HR-es pedig rám. Mi lenne, ha egy hónappal korábban indulnék? Mondjuk 4 nap múlva?

Kihívás volt. És szeretem a kihívásokat. Összepakolni a dolgokat, elrendezni mindent… És négy nap múlva repülni a jó öreg KLM-en, fapados helyett 🙂

A repülőtéren várt egy új kolléga – tudod, nehogy eltévedjek Magnersezni, – és hazafurikázott. Majd holnap megmutat mindent. Kedves volt tőle. Ledobtam a csomagjaim, átöltöztem és mentem skót faterral Standing Orderbe. Nagyon jó újra itt. Hideg van, fújdogál a szél, későn fekszik  a nap és …. Nem is tudom. Olyan más a világ.

Találkoztam még pár régi arccal, és jó volt hallgatni a régi sztorikat, kivel mi történt két év alatt. El se hiszem. Már két évet lehúztam Pesten és most újra itt vagyok.

Ma találkoztam a kollégákkal. Nagyon rendesek. Nem meséltem arról, hogy éltem már itt. Inkább arról, milyen Magyarország. Fura. Nincs honvágyam.

Az albi jó. Egyedül kaptam egy lakást. És igen! Van kandallóm! Juhhé 🙂 Be is gyújtottam és gondoltam, keresek netet is, mert az sajna nem volt elsőre a lakásban. A szembeszomszédban két srác lakik, hozzájuk kopoktam át wifi-ért. Igen. Magyarok. Igen. Lehet hogy nem a távfűtés miatt van meleg. Az is egy szoba nappali, a kanapé nem kihúzhatós… Mond, miért mindig a legjobb pasik Azok???

Beletörődtem. Legalább a netet megosztottuk, és ha be kell verni egy szöget, akkor csak átkiabálok nekik.

Fáradt vagyok. Annyi minden történt és annyi mindent szeretnék leírni, de nem megy. Egyedül vagyok, miközben annyian vannak körülöttem. Jó ez a kis magány. Pont erre a csendre van szükségem.

VB